A tél folyamán nemcsak a kalászos növényeink fejlődése nem állt le, de a gyomok növekedése is folyamatos volt. Február közepére a gyomok fejlettsége már indokolta volna a gyomirtás elvégzését. Hajós, Nufarm-kísérlet
A gyomok megerősödése a téli hónapok alatt oda vezetett, hogy a korábbi évekhez képest sokkal korábban indokolt lett volna gyomirtás elvégzése. A kalászosok tavaszi gyomirtásának korábban megszokott, március – április közepe közötti időszaka 2024 tavaszán már meglehetősen későnek bizonyult. És itt nem csupán arra kell gondolni, hogy a gyomirtó szerek hatékonysága nem lett volna megfelelő. A fejlett gyomok elleni gyomirtás azt is jelenti, hogy bár a hatékonyságunk lehet jó, a gyomok által elvont víz és tápanyag miatt kalászos növényeink már veszítettek a potenciálisan elérhető termésből. Ha az időjárás miatt elmarad az őszi gyomirtás: Tulajdonképpen mi is ebbe a helyzetbe kerültünk az egyik kísérleti helyünkön, Hajó son 2023 őszén. A gyomirtást itt őszre terveztük, de a novemberi folyamatos esőzé sek erre nem adtak lehetőséget, ezért a gyomirtást tavaszra kellett halasztanunk. A kísérleti területünkön ugyanaz történt, mint a fentebb leírtak: tömeges és folyamatos gyomkelés már ősszel, erős, fejlett gyomállomány kora tavaszra. A gyomirtást már cius 13-án tudtuk elvégezni, meglehetősen fejlett gyomok ellen. A kezelés idejére a tyúkhúr, borostyánlevelű veronika, a piros és a bársonyos árvacsalán bimbós-vi rágzó állapotban voltak, a pipacs, a sebforrasztó zsombor és a szapora zsombor tőlevélrózsából már „éppen elindultak felfelé”, a mezei szarkalábon pedig már 2-5 oldalhajtás volt megfigyelhető.Fejlett gyomokkal versengő őszi búza a gyomirtás időszakában. 2024. március 14., Hajós, Nufarm-kísérlet
A gyomok fejlettsége miatt az előzetesen tervezett dózisokat meg kellett emelnünk, és a gyomirtószer-kombinációt hatásfokozóval is kiegészítettük. Ennek megfelelően került kijuttatásra a Nuance SuperB és adjuváns kombináció (Nuance Super 50 g/ ha + Barclay Hurler 200 0,5 l/ha + adjuváns 0,1%) 250 l/ha lémennyiséggel. Ezután kíváncsian vártuk a további fejleményeket. Az idő múlásával a gyomirtó hatás, ha lassan is, de beindult. Körülbelül egy hónappal a kezelés után a gyomok növekedésében, fejlődésében jelentős visszamaradást lehetet tapasztalni (3. fotó).Pusztulófélben lévő gyomok egy hónappal a kezelést követően. 2024. április 17., Hajós, Nufarm-kísérlet
Emelt dózissal, hatásfokozóval még nincs minden veszve, sőt: Május elején szemlézve a területet már teljesen más kép fogadott bennünket. Azt láthattuk, hogy a nagyobb szarkalábak kisárgulva, elsatnyulva összecsavarodtak, a kisebbek elpusztultak, a pipacsok elfeketedve feküdtek a talaj felszínén, és a többi gyomnövénynek is már csak az elpusztult maradványaival lehetett találkozni. A kombináció megtette a hatását, sikerült megszabadítanunk az erősen fertőzött állományt a gyomirtás idejére már fejlett vagy túlfejlett gyomoktól is. A kezeletlen kontrollt nézve jól látható, hova jutottunk volna, ha nem végezzük el a gyomirtást.55 nappal a Nuance SuperB + adjuváns alkalmazása után. 2024. május 8., Hajós, Nufarm-kísérlet
Virágzó gyomok a kezeletlen kontrollparcellában, háttérben a Nuance SuperB + adjuváns kombinációval. 2024. május 8., Hajós, Nufarm-kísérlet
A gyomirtás végső értékelését május29-én végeztük el, melynek eredményei a grafikonon láthatók:Nuance Super 50 g/ha + Barclay Hurler 200 0,5 l/ha + adjuváns 0,1% kombináció hatékonysága a gyomok ellen. Utolsó értékelés eredménye: 2024. május 29., Hajós, Nufarm-kísérlet
A fent bemutatott kísérlet talán legfontosabb tanulsága, hogy amennyiben a gyomok már fejlettebbek, megerősödtek a gyomirtás idejére, érdemes amagasabb dózisokat alkalmazni, és indokolt a hatásfokozó használata is. Így akkor is eredményes gyomirtással számolhatunk, ha az optimálisnál fejlettebb gyomokkal kell megküzdenünk. Összességében elmondhatjuk, hogy a Nuance SuperB gyomirtószer-kombináció széles gyomirtási hatásspektrumát és erős gyomirtó hatását gyomokkal erősen fertőzött körülmények között is biztonsággal ki tudjuk használni. A gyomirtószer-csomag 2025 tavaszától a Trekka* nedvesítőszerrel kiegészítve Nuance SuperB Trek néven kerül kereskedelmi forgalomba. Molnár Szabolcs *A Trekka nedvesítőszer azonos a 6700/0051400-2/2024 Nébih-számon engedélyezett Brendan 90 hatásfokozó segédanyaggal.